2013. július 1., hétfő

Dereng – Szadomazo teadélután

A zenekar Bokros Csaba (ex-Isten Háta Mögött) gitáros és Mestyán Ádám (VHK, ex-Yava) basszusgitáros kezdeményezésére alakult, egy vadabb teadélutánból kifakadó szadomazochista zenei projekté 2009-ben. Hozzájuk csatlakozott Page, vagyis Pap Dávid (Doomsday Funk)dobos és Nárcisz (Novokain és Enrage) énekes. Zenéjükben a legnemesebb punk és metál/hardcore hagyományok találkoznak a pszichodélia őrjöngésével, melyet asszimetrikus TOOL-os ritmusok mágikus varázsa tesz tönkre.  Ennek a zene anarchia szellemében rögzítették szerzői úton első 2 számos kislemezűket ˝Lágy Rész˝ címmel. Ez a két dal ˝1001.1, Fényrelépés elmarad˝ őrjöngő, néha monoton metál súlyokkal megrakott, mocskos neurózisba fulladó riffek börtön halmaza, dallamos, és ordító ének sodrásokkal.


Ugyan ilyen alkotófolyamban jött szintén csak 2011-ben a második, szintén 2 számos és szerzői kiadásban, már pendrive-on is megjelent ˝A szén-dioxid összegyűjtése és visszasajtolása földtani szerkezetekbe˝ című természettudományos kiadványuk. A zseniális szövegvilágú és erősen TOOL hatású ˝Csípő˝ dalukra klipp is készül. Közben koncertek, rohammentők, riportok, és jó visszajelzések, basszus csere Győrfi István személyében. Majd 2013, új exkluzív kis lemez immáron 3 számmal ˝Nem, de szeretnék˝címmel, Anyák napjára. Kezdő ˝A félresikerült anyák napi csokor˝ egy remekbe szedett pszicho TOOL köszöntés, míg a ˝Késsel egyensúlyban˝ egy pörgősebb metálos alap riffekből  összeállított, késsel egyensúlyba vágott, kiterített  nóta. Zárásként az ˝Optikus˝ egy ritmusos feeling rock dal, középrészen beágyazott alter-egóval, majd a végére súlyba döngöléssel. Ez kell anyák napjára!
Annyi bizonyos, hogy a Dereng dalai igazi komplexitást viselnek, masszív kényszer-háló-köntösben, teát kortyolva, Albert keksz morzsákat számolgatva. 


Tagok: Csaba Bokros – gitár, Pap David Page – dob, Máris Viktor Nárcisz – ének, Györfi István - basszus



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése