A nyírbátori Drow zenekar üstjében 2011 óta fortyog a bűzös
pokoli sludge/death kárhozat, amit hamarosan egy EP formájában zúdítanak ránk.
A 2013-az év kétségtelenül felpörgette a zenekar körüli eseményeket. Szabó Szabolcs énekes/ szövegíróval a Drow
eddigi tevékenységérő, jelenérő és jövőjéről beszélgettem!
Szia Szabolcs!
Kezdjük egy kis múlt idézéssel csak, hogy még jobban képben lehessünk a Drow-val
kapcsolatban. A Drow zenekar az underground körökben nagy sikereket elért
Mortem zenekar egyfajta utócsapata. A sikerek ellenére a Mortem mégis megszűnt,
mi okozta ezt?
Üdv! Először is szeretném megköszönni, hogy lehetőséget
adtál nekem erre az interjúra. Való igaz, hogy a Mortem történetének a vége az
egyben a Drow zenekar kezdete volt, hiszen gyakorlatilag nem volt egy perc
szünet sem a két zenekar között, de mégsem kötném ilyen szorosan össze a két
formációt. A Mortemmel 2004–2008-as időszak volt a legsikeresebb, de valahogy
megfáradt a dolog és az alapító tagok közül csupán én maradtam. Egyedül Balázs
(Drow bőgős) tartott ki mellettem, így került a képbe Lehóczky Gabi gitáros,
aki mára már a Drow oszlopos tagja is. Még Mortem név alatt csatlakozott a
zenekarhoz Vigh Gabi dobos és a vele megkezdett próbák döbbentettek rá arra,
hogy a Mortem név megfáradt és az új dalok egy új, pokoli, mocsaras irányba
mutattak, aminek már semmi köze nem volt a Mortem zenei világához. Egy új
szörnyet teremtettünk és friss megújult erővel immár Drow név alatt belekezdtünk
véget nem érő pusztításunkba.
… és így lett a Drow?
Igen, mint ahogy az előző válaszomból ki is derült. Már Drow
név alatt zenéltünk mikor is csatlakozott a bandához Usztics Pepe gitáros
poszton és így lett teljes a felállás, ami a mai napig változatlan: Szabó
Szabolcs – Ének/Front, Emőd Balázs – Basszusgitár, Vigh Gábor – Dobok, Lehóczky
Gábor – Gitár, Usztics Péter - Gitár
Ez évben felpörögtek
körülöttetek az események! Tehetségkutató, koncertek sorozata, és készül az
első Drow EP is! Még nincs vége az évnek, de mégis azt kérdezném, hogy a
zenekar szempontjából milyennek tartjátok 2013 sikereit?
Igazán őszintén mondhatom, hogy ez az eddigi legmozgalmasabb
évünk, de a 2010-es megalakulás óta kellett is ez az idő, hogy ilyen
tökéletesen összeérjen a csapat. Rengeteg próba és beszélgetés van mögöttünk.
Nagyon sok munkám van a koncertek szervezésében, de tudtam, hogy a sűrű bulik
meghozzák a gyümölcsüket! Hiszen ennek a rutinnak és tapasztalatnak köszönhetjük
azt, hogy a nyíregyházi Backstage Live tehetségkutatón lehengereltük a zsűrit
és egy budapesti koncertet nyertünk. Bár úgy felpörgött a zenekar, hogy a
koncertek száma cseppet sem ritkul, mégis elérkezettnek láttuk az időt, hogy
végre nekikezdjünk a Low-Down EP-nek. Megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet,
de cél az is, hogy visszaadhassuk a hanghordozóval a zenénk minden mocskos,
pokoli súlyosságát és erejét.
EP! Én személy szerint
nagyon várom, hogy stúdió minőségben is hallhassam a dalaitokat. Mit várhatunk
az Ep-től, hogyan mutatnád be előzetesként?
Mindenképpen egy nagylemez tökéletes előfutára lesz ez az
anyag. Három – négy dalt tervezünk, de annyit ígérhetek, hogy sem súlyosságban
sem pedig egyediségben nem fognak csalódást okozni a kiválasztott tételek.
Ebben az EP-ben benne lesz minden, ami a Drow ismérve.
A nyár folyamán
szerveztetek egy fantasztikus házibulit, aminek ha jól sejtem lesz még
folytatása! Valamit igen jó kapcsolatot tartotok fent, pl., a Nagykárolyi
Terrahertz zenekarral és más csapatokkal is! Mennyire fontosak a kapcsolatok?
Igen, volt egy fantasztikus buli, ami Vigh Gabi agyából
pattant ki és lényegében a próbatermünk udvarán lett megrendezve. Nagyon jó
volt, ezért is gondoltam arra, hogy ha már itt az általam létrehozott DeathCrew
Records akkor eme név égisze alatt komolyabb felfogásban is lehetne ezt
csinálni. Mivel jómagam már betöltöttem a 34-et van annyi tapasztalatom, hogy
tudom kikkel érdemes kapcsolatokat kialakítani. Közel 20 éve zenélek és
rengeteg emberrel összesodort az élet. A Mortem időkben volt, hogy megégettem
magam, mert túlságosan megbíztam emberekben. Jó lecke volt, meg is edzett ezért
is állok ki ezért a zenekarért foggal és körömmel. Nem keresem szemét emberek
társaságát, de annál jobban ápolom a jó arcokkal a kapcsolatot ilyen például a
Terrahertz zenekar is.
Elkezdtetek egy remek
kezdeményezést a ˝DeathCrew Records˝ keretein belül! Mesélnél erről?
Elsősorban az a cél,
hogy ápoljuk a kapcsolatokat a környékbeli zenekarokkal. Szeretnék minél több koncertet
szervezni a keleti régióban és terveim szerint egyre több helyszínt és egyre
több zenekart bevonni a DeathCrew éjsötét zászlaja alá. Szeretném, ha működne a
dolog és szeretném, ha minél több brutális zenét produkáló zenekart tudnék
csatlakoztatni ehhez a „mozgalomhoz”. Ennek a megkoronázása lenne minden évben
a DeathCrew fesztivál, ahol elsősorban ezek a bandák lépnének fel,
természetesen kiegészülve akár pesti, akár távolabbi városokból származó
zenekarokkal is.
November 9.-én
felléptek az V. Full Of Agner Death/Black Metal fesztiválon Debrecenben.
Készültök rá? Mennyire fontos állomás ez a zenekar életében?
Nagyon várjuk a bulit, de őszintén szólva különösebben nem
készülünk rá, hiszen mint már elmondtam rengeteget koncertezünk és egyiket sem
vesszük soha félvállról. Egyértelmű, hogy mindenképp fontos állomás a zenekar
életében és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a maximumot nyújtsuk itt is a
színpadon, hiszen nem titkolt szándékunk akár több ízben is majd visszatérni
Debrecenbe.
Szóval ez a jelen! És
mi várható a Drow-val kapcsolatban a jövőben?
Hát, bízom benne, hogy a jelenlegi tendencia nem változik és
a jövőben is számtalan koncerttel leszünk gazdagabbak. Dolgozunk az EP-n, ami
remélhetőleg mihamarabb napvilágot lát. Írjuk az új dalokat, próbálunk
rengeteget, hogy akár 2014-ben nagylemezzel is jelentkezhessünk. Egy ismerős
által talán egy-két pesti koncert is összejön, ott van ugye a Backstage-es
nyeremény, ami szintén egy fővárosi koncert, jövőre lesz ugye az I. Deathcrew
Fest… Unatkozni nem fogunk az biztos.
Szabolcs, Köszönöm a
beszélgetést!
Én köszönöm a
lehetőséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése