2013. október 19., szombat

Kuplung Klán – Elnézést! Ez a kábel hova megy?

A Kuplung Klán nevébe valamikor 2011 táján futottam bele először. Nem sokat tudtam róluk, csak annyit, hogy Nyíregyháziak és egyfajta rockabilly sludge/core-os punk jellegű valamit tolnak. A zenekar története 2009-ben kezdődik, amikor három gyerekkori jó barát az épp aktuális zenekariak mellet elkezdenek együtt jemmelni és ezzel együtt fölös energiáikat, valamint közös zenei elképzelésüket egy bandába tömöríteni. Így kezdődött a Kuplung Klán keleti fénykora, a Los Tírpákos és az egykori 4400 stoner banda tagjaiból verbuválódva. 2010-ben a srácok összeraktak egy albumnyi nótát, amit az R 33 stúdiójában rögzítettek, és ezt 2011-ben meg is jelentették Elnézést! Ez a kábel hova megy? címmel. 


Az album 10 beleszarós, kompromisszumoktól mentes enyhén pszichedelikus, de annál mocskosabb rockabillys sludge/core/punk-os lendülettel megáldott dalt tartalmaz, a maga szókimondóan oda mondó szövegeivel. Az Intro a kocsmai, vagy egy klubos buli hangjátéka után átcsap a Rockandrollbusiness sludge/core-ban úszó punkos, szókimondóan seggbe rakó lendületes őrületébe. Eszméletlen a beékelt rockabillys gitárszóló, és az a belassított váltás a dalvégén. Kissé "rokis" rázkódásával lendületesen tarol az A.F.A.P., ami után aláz és földbe döngöl a Megdöglök szomjan pattogósan játékos gitárfutamú punk core-ja. A Los Strangeles egy igazi bakancsrángatós punk dal egy hatalmas füstölgős stoner gitártémával megbőgetve. Azt hiszem a Kuplungég ezzel a dallal egy új stílust is megteremtettek: Stoned OI!  Hasonlóan zakatol a Texas " olajmágnás" mágnes daluk is, míg az őt követő Freedom Baby – Just Play is Slowly sludge/core-os láncfűrészes gyilkolásával darabol minket szét. A kemény lendületű  First Lady Motherfucker motorfejes alapjaira egy remek kis funky pötyögés lazul, majd a dal végére egy veszetten ugrálós hard core-os delejbe csap át. The Psychedelic  Roll- Core Band erősen rockabillys sludge/core-ja  ismét csak porrá bombáz minket, a Rehabilly pedig egy vágtázó füstös stoner rockabilly roham. A végére pedig marad az Outro, ahol egy újabb hangjátékban lehet azon szórakozni, hogy a banda már oda bent elkezdte a bulit, de az a barom meg még kint sörözik. Egyébként ezek a kis hangjátékok az elejétől a végéig végig kíséri az albumot, ezzel is fokozva az élményt, hogy milyen is részese lenni egy igazi Kuplung Klán bulinak.Köszi, srácok! Ez az album egy lendületes fejhajítás, és tökön rúgás!




A Klán: Bakó Károly – dob, Kósa Zsolt – gitár, üvölt, Nagyváthy Gábor – basszus, üvölt




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése