Her Highness/Vanta - split 2018

A kommersz doom/sludge/noise-ban utazó budapesti Her Highness zenekar az utóbbi években (számomra) a hazai széntér egyik legfeltűnőbb egyéniségévé nőtte ki magát . A duó 2014 óta játssza basszusgitárra és dobra komponált instrumentális, szélsőségesen lepusztított zenéjét. Legutóbb a brit Opium Lord előtt lehetett őket látni, de játszottak már a Last Rizla, a Stonebride és számos hazai stoner, sludge, death/doom ˝nagyság˝ előtt. Már 2015-ös Rocky Mountain, Take Me High című demójuk lassú tempóival felkeltették figyelmemet, amit csak fokoztak a 2016-os, a debreceni experimental post-sludge metalos Worthless zenekarral közös split anyagukkal. A nyár folyamán megjelent újabb split kislemezükkel, amit a Vanta zenekarral közösen készítettek el csak még egy lapáttal rátettek figyelmem rájuk összpontosításban.

De lássuk… Az albumindító Catechesis of Dirt egy rövidebb monológ bevezető után rögtön belevág az iszapos noise-punkos témáiba, amik jó kis nyakgörcsöt is okoztak így öreg koromra. Az után jövő Hanged on Genymede az eddigieknél is még gyökérebbre fogja lassult zajongását, amibe belevisznek némi kozmikus, pszichedelikus, szabbatista őserőt. Bitang jó!

Az anyag másik felén a Vanta zenekar uralkodik, aki egy viszonylag friss, 2017 közepe létező, szintén budapesti sludge/doom-noise formáció. A duó zenéjében nem veti meg a súlyosabb riffek és a technikásabb, komplexebb ritmusokat, témákat sem, mint ahogy az hallható Supernova tételük ködfelhőből kibontakozó prog-stoner-doom, mantra-mormolós mizantróp kompozíciójából, amitől majdhogy nem a hideg futkos rajtam. Ezzel ellentétben a Feed You to the Pigs daluk egy kicsit lazább, karmikusabb modern doom ária, aminek van némi indusztriális és black metal beütése főleg a szövegmondás/ének terén… de azért férfiasan oda teszik, amit oda kell.

A budapesti underground sludge/doom éra két duó zenekarának, a Her Highness és a Vanta közös split-lemeze bizony bitangra sikeredett. Markáns, primitív riffek, zajok és félelemkeltés. A borítóhoz pedig Mesterházy Győző ˝Molokh˝ című festménye tökéletes párosítás.

Her Highness facebook / bandcamp

Vanta facebook / bandcamp

Low-Down - Monster In Me - klippremier

Monster In Me címmel egy új klippel jelentkezett a debreceni southern/groove metalos Low-Down zenekar. A dal 2019-ben megjelenő kislemezük előfutára.

"Ez az új dal zeneileg tökéletes képet ad a Low-Down zenei stílusáról, világáról. Súlyos riffek, arcletépés és fejgyalulás Low-Down módra. A szöveg a hétköznapi, dolgozó emberről szól, aki ugyan mutat kifelé egy elvárt társadalmi szerepet, de állatias ösztöneit nem képes megtagadni. A "Szörny" mindenkiben ott lapul."

Marmunsk! - Addict/Avoid ’EP 2017

A budapesti/nyíregyházi grunge/noise/heavy rockot játszó Marmunsk! zenekar 2016. októberében alakult Iklódi Tamás - gitár, ének, Kiss Sándor - basszusgitár és Baku László - dobok felállásában. A srácok évekkel ezelőtt mindhárman Nyíregyházáról költöztek Budapestre. Iklódi Tomi és Baku Laci korábban már játszottak együtt a Diomede Fuzzdirt és a NEA zenekarokban is.

Addict/Avoid című három számos bemutatkozó EP-jük szellemisége és zeneisége nagyjából a fentebb említett zenekarok bohém, könnyű szerkezetű elektronikus rock pszichedeliáját követi. Első daluk a Smile témáját tekintve a kapunyitási pánik félelmeit járja körbe rezonálós, jammelős, alter-acid rock ’n roll vibrálásokkal és enyhén szellős grunge-os hatásokkal. Az ezt követő Feeling Dies kissé rockabillys-re vett nyitó tempója után volt egy markáns, vastag szólókkal átitatott heavy rock futamokat kapunk, amik valamennyire átcsapnak az EP záró The Painter fuldokló, vergődő párkapcsolat hétköznapi képét bemutató enyhén punk-alter rock szagú riffeibe.

A Marmunsk! a kilencvenes évek grunge hullámát kívánja megidézni, némi alter/psy/punk fűszerezéssel. Időközben megtudtam, hogy a csapat a nevét az oroszországi Murmanszk városáról kapta, amiből egy zenekari team building-en elhangzott nyelvbotlásnak köszönhetően lett Marmunsk!.

Marmunsk! facebook

Moon Of Soul - Világteremtő ’EP 2017

A tavalyi évben húsz éves fennállását ünneplő atmoszferikus progresszív death metalt játszó kisvárdai Moon of Soul zenekar zeneileg egy meglehetősen termékeny, pályáját tekintve viszont egy annál rögösebb utat tudhat magáénak. Az 1996-ban alakult csapat hazai viszonylatban azon kevés zenekar közzé tartozik, akik kitartásukkal, kreativitásukkal és legutolsó sorban töretlen, vagy inkább jócskán megtépázott lékesedésük ellenére is kitartóan dolgoztak a pillanatnyi siker, és a hosszabb sikertelenség illúziókat szertefoszlató mezsgyéjén. Kezdve az 1998-ban megjelent Világ fölötti mozdulat című demójukkal, az időközbeni, majdhogy teljesen átszerveződött zenekari felállásukkal (jelenlegi felállásuk: Csernyánszky Gábor - gitár/ének, Csernyánszky Tamás - gitár, Pilcsák Soma - basszusgitár, Molnár László - dob, ifj. Ficsór Gyula - billentyűk), az elismerő pozitív kritikákkal, az Evergrey, az Opeth és a The Ocean előtti fellépéseikkel, valamint országos turnéikkal, egészen a 2014-ben kiadásra került a Hangóceán című lemezükig bezárólag. Zenéjükben a szférikus prog-death metál, azon belül is a Death-re és a Cynic-re jellemző bonyolult technikai megoldások egyedi módon ötvöződnek az Opeth, a Psychotic Waltz és a Dream Theater progresszív dallamvilágával, melyeket a sajátos, belső forrásokból táplálkozó szövegeik, verseik tesznek még egyedibbé.

A most megjelenő, öt számos Világteremtő kislemezük szövegvilágnak meghatározó üzenete a transzcendens világgal való kapcsolat keresése. Minden szöveg egyben üzenet egy másik világból és ugyanakkor törekvés e belső világok felé is. Miközben komplex és egyben atmoszférikus dallamaikkal kalauzolnak minket a lélek és szellem végtelensége felé, mint ahogy azt teszik a kezdésként szolgáló lassú - doomosnak is nevezhető - szirmonként kinyíló zseniális improvizatív szerkezetekkel felépített The Other Side progresszív rockos dallaminkban is. Az ezt követő címadó Világteremtő egy az Opeth korai, a klasszikus ’70-es évek hard rock érájával párhuzamot vonható nem túlerőltetett komplex technikása melo-prog-death metálos vonalára hajaz, aminek sajátságos kifejező jelentést kölcsönöz a saját belsőnket formáló ˝Világteremtő˝ ént központba helyező magyar nyelvű szöveg.

„Látsz e távolabb, mint önmagad?

Szembe tudsz nézni a túlsó parttal?”

A Brothers Of Sky vastag veretű prog-metálos szálai, valamint a klipes Univerzum egyszerre több témán is futó bonyolult építménye lelkünk égi szférájáig nyúlik fel, ezáltal is lépcsőt biztosítva szellemünk szabadságának. Az EP-t záró Világszakadás erős Dream Theater-ös ihletésű dallamvilágával egyfajta zenei kozmikus átjárót nyit az ősök szelleme és a ma emberének tompa tudata között. Üzenetként hordozva a ma kincsein felülálló lelki, spirituális tudást.

A Moon Of Soul mostani kislemezén ismételten 100 %-osan tudta felvonultatni az őket leginkább jellemző zenei esszenciákat: a komplexitást és különös transzcendentális atmoszférát. Ez mindenképp elismerendő, és dicséretükre váló. Végére pedig egy olyan személyes megjegyzés, amit elég ritkán szoktam kimondani… Ez a zenekar sokkal többre érdemes, mint amennyit eddig elért. Hallgassátok őket!

Moon Of Soul facebook

Astru/Nagaarum - …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… (split 2017)

Már maga a címében is érdekes csemegének ígérkezhet a napokban megjelent, hazai viszonylatban is meglehetősen egyedi, sajátságos és leginkább rendkívül öntörvényű zenei irányzatokat képviselő két alkotó, Astru és Nagaarum közös split albuma. Munkáikat ismerve mondhatnám, tudom, mire számíthatok tőlük. De azt is tudom, hogy mindig ott van bennük az alkotó sajátos én kihívása, aminek köszönhetően mindig tudnak egy kicsi újat, meglepőt, és vagy a tőlük megszokottól mást is mutatni. Ez a valami más tapasztalható a mostani, 10 dalos közös lemezükön is.

…a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… Nagaarum két monumentális, összesen 20 percnyi játékidejű nyitótételeiben bizarr mód mossa össze a poszttraumatikus, idegleléses funeral doom, az avant-garde, ambient black metal és a neo-klasszikus kamarazene határait. A Sarjadó rövid nyitányú neurotikus sikálása után egy gyönyörűséges klasszikus zenei (zongora, hegedű, cselló, stb.) etűdöt kapunk. Amiből mély torok énekek kíséretében áriáznak ki a nehéz atmoszférákat hordozó, öngyilkos, temetői gyászmenetekkel és az előbb hallott klasszikus hangszerekkel tovább színezett post-black, valamint a hozzákapcsolódó Erjedő még fájdalmasabb, a sáros földig hajló doomos bánattal végig kísért kozmikus, álomszerű lebegései. A két meglehetősen merész megoldásokat tartalmazó dal testesíti meg az album nyugodtabb, egyben depressziósabb vonalát. Míg az album további részében Astru posztapokaliptikus ipari hatású, nyolc tételes ridegségének lehetünk fültanúi.

A legnyersebb formákat birtokló erő eretnekeinek üldöztetése című tétele a tőle klasszikus értelembe vett veszett módon száguldó black metal éráján indul pusztító útjára, majd válik egy dob-centrikus, vibráló riff-szálra, ami pulzáló jelenlétével folyamatos lüktetést biztosít az őt követő, a Feledés az idő hasadékában dalának hipnotikus zaj-ambient terápiájában. A meglehetősen hosszú címemmel ellátott A nyersesség reményéért örömeiket feláldozók tudatlanságától való fokozódó viszolygás elektronikus fémes vijjogásai, valamint elmét kínzó sikolyszerű, a rideg kiüresedés hangjait kongató futurisztikus monotóniája valami perverz koncepcióval kapcsolja magához az őt követő négy dal közel 8 perces, a G.G.F.H. és a hazai Amon Head egykori 64 bittes kísérletezős minimal-elektro-dark anti-harmonikus dallamait megidéző ciklusát. A záró, Árvák karácsonya című tétele Astru puritán, lecsupaszított, lassan vánszorgó tempóit hozzák. A vánszorgó doomos tempóiból viharszerűen kitörő post-black metalos váltásai egy belső depressziós én monológ megfogalmazás üzeneteit hordozzák, amiknek figyelemfelkeltő hangsúlyt adnak a drámai hatásként bevillanó nagyzenekari szólamok.

A diszharmónia és a szokatlan megoldások kedvelőjeként annyit mondanék, hogy egy bizarr, de egyben összetett és audiovizuálisan kifinomult, post-black elektro ambient zaj katarzisban lehet részünk. Bátran tegyetek próbát vele. vagy mondhatnám úgy is: Kíváncsi fületeket …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… nem mindennapi diszharmonikus hangjai felé fordítsátok. 

Astru facebook

Nagaarum facebook

Nagaarum web

Astru/Nagaarum - …a mizantrópia és elidegenedés újabb értelmezései… (split 2017)

Band In The Pit - (2016)

Szintén a tavalyi évről elmaradt pótolni valóm egyike az instrumentális psychedelic/stoner-t játszó, dunaújvárosi Band In The Pit második lemeze. 

A 2009 óta létező trió (Késmárky Szabolcs - gitár, Prókai Norman - dobok és Schneider Vilmos - basszusgitár) egyedi, improvizatív és nem utolsósorban kísérletezős zenéjük sivatagi derengései meglehetősen egyedül állónak számítanak a magyar rock-metal palettáján. Ahogy azt korábban már elmondták: „Ha az egyes zenei stílusok városok egy térképen, akkor a ma már dob-basszus-gitár felállásban játszó Band In The Pit egy a városokat összekötő végtelen országút mellett álló motel. Elsőre kézenfekvőnek tűnik a stoner rock jelző használata, közelebbről nézve viszont több a zenében az atipikus elem, mint a stoner zenei eszköztár kelléke. A 10-20 perces, önmagukba körkörösen visszaforduló, mániákusan ismételgetett témákra épülő instrumentális számok meg sem próbálnak verze-verze-refrén-verze dramaturgiájú daloknak tűnni, sokkal közelebbi rokonságot mutat a hill country blues-zal, mint az ún. mázsás riffeléssel”.

Második, egyszerűen csak - (hogy most kötőjel, vagy mínusz, nem tudom) címmel ellátott három tételes, valamivel több, mint 50 perces anyaga jócskán el tudják vinni az arra fogékony hallgató képzeletét egy kietlen, de annál nagyobb nyugalmat árasztó, utópisztikus, hőségtől felperzselt bolygó felszínére. A zene hatására agyamban felötlő kozmikus táj látképekre igen csak ráerősít a borító sárgás kőzetű kráterének mélyéről figyelő szem. Ami feltette bennem, hogy milyen prespektívából is nézzem azt? Ugyan is, ha sokáig nézünk, akkor sem tudjuk igazán eldönteni, hogy most az a szem vajon minket néz? Vagy csak mi nézünk egy rejtélyes teremtmény egy részletét. De talán ez csak a Nietzsche féle: „Ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is beléd néz” filingű apró tűnődéseimnek részleteiben való elvesztésének perspektívája…

Utazásunkat a Sunny Compound Fractions fémes húrjain megcsusszanó blues-os szekciói indítják. Az effektpedálok elektronikus armadáján átvezetett koszos hangok delejesen vibráló textúrái rétegről rétegre épülnek fel és nyílnak meg egy szoros szimbiózissal összefonódó psy/space/desert rockos intenzitásba. Az ezt követő finom kozmikus porszemcséken sodró Stereoslide közel 32 perces pszichedelikus "darkstep" improvizatív filmzenés szálai, és a már-már a kortárs jazz kísérletezgetős határait feszegető, de annál elevenebben lüktető monotóniája egyfajta bizarr életszerű elegyet alkotna, amiket szinte széttép az időközben felerősödő groove-centrikus torzítások energiái. A záró Secondhand Essence mikrokozmikus zöngéiből fékevesztetten kitörő, katódcsövek szétégető, űrtraktorként zakatoló, nehéz rögöket kifordító riffei mind az album, mind pedig a Band In The Pit jellegzetes - pszichedelikus stoner - zenei keresztmetszetéhez nyújtanak szilárd és stabil vázat.

Band In The Pit facebook

Band In The Pit - (2016)

Her Highness/Worthless - split 2016

A tavalyi évről idényre áttolódott elmaradásaim egyik pótolandó darabja a Her Highness​ és a Worthless december elején megjelent split-anyaga. 

A budapesti lepusztult doom/sludge/noise-t játszó Her Highness és a debreceni, hasonszőrű, experimental post-sludge metalos Worthless közös EP-je előadónként 2-2 dalt rejt. A kezdést a Her Highness ˝Demolition of Mind˝ valamivel több mint öt perces, sötét matériákra épített, hat láb mélyre-hangolt lassú vontatmányokkal felmálházott szabbatista istentisztelete adja meg, amit a ˝The Budd Dwyer Method˝ torz erősítőkre kötött sludge/blues-os riff szörnyetegeinek fülünket tépő marcangolásai követnek.

Ezután jönnek a Worthless ˝Green Dragon˝ riff-centrikusabb, enyhén neurotikus töltetű pszichedelikus, desert stoner-es elszállásai, amik egy röpke mocsaras dagonyában végződnek. Az ezt követő, ˝No Home˝ című szerzeményűk ellenben az előzővel egy erős post-noise vonalat követ megtartva annak neurotikus delejekben utaztató jellegét, és a végére igen csak arcba csapó sludge metalos erejét.

Az egyébként duó formációban működő két csapat dalaikban egyfajta kiegészítő jelleggel használnak fel, és levezető narrátori szövegeket, amiknek köszönhetően még jobban kidomborodnak a zenéjükből áradó (Om, a Black Tar Prophet, a Subrig Destroyer, és az Omega Massif zenei világára hajazó) áldott monotonitás rémképei. 

Her Highness facebook

Worthless facebook

Her Highness/Worthless - split 2016

Nude Bush - Door To Groove (2017)

A Nude Bush egy 2013-ban alakult, budapesti fiatalokból álló zenekar. Zenéjükben a stoner, a garázs rock elemektől a funky-ig sok stílus keveredik és olvad egybe, amit saját elmondásuk szerint: garage stoner funk zenének neveznek. Akár úttörőnek is mondhatnánk a ˝vállalkozásukat˝, de nem akarok felesleges taglalásokba, s okoskodásokba bonyolódni. De az biztos, hogy a klasszikus értelembe vett sivatagos, zöld füstfelhős sztoner műfaj is megérett a reformra. Amire jó kezdeményezés lehet a Nude Bush napokban megjelenő hét dalos Door To Groove című debüt-lemeze.

A srácok (Somos Máté - gitár, ének, Kohári Szabolcs - gitár, Dósa-Bugner Botond - dobok, Becsei Dániel - basszusgitár) Warm Up daluk képében rögtön egy lendületes ˝Ramones családba illő˝ gumi punk ’n’ roll témával indítják albumukat, ami után a füstösebb riffelésű All The Talk jön. Ezt követi a Psycho Bitch hasonlóan az előző dal sivatagos tematikájához, amiből kiérzik egy enyhe inde-alter vonzalom is. A Roasted Page-ben már előtűnnek a táncoslábú funky-rock-dicso hatások, amiknek ez idáig nyoma sem volt… na, de majd ez után. A dalban van egy jó adagnyi RHCP hangulat és bujkál benne egy remek, a ’80-as évek feelingjét idéző, elszállós art-rockos betét is. Mint ahogy egy nagyon jó funky-blues hangulat bujkál az ezután jövő Guardian Angel elnyújtott gitárjaiban és az őt követő Masters prog/jazz-es megoldásaiban. A záró, No Bigger Crime talán az a dal, amiről a srácok az elején beszéltek: garage stoner funk. Koszos, nyers és mégis dallamos.

Ami igazán előnyére válik az albumnak a jópofa képregényes börleksz borítón kívül, az a sokszínű és hangulatos gitár játék. Ami néhol kicsit füstős, néhol táncolós funkys, rockos, vagy épp alteres. De egy fejlődő képes csapattól kezdésnek nem is kell több. Hallottunk már nagyobb nevektől szarabbakat is… és ezt nem vigasznak mondom.

Nude Bush facebook

Nude Bush - Door To Groove (2017)

SpiritBell - Guided By Evil Light (2016)

Hazai viszonylatban nem igazán dúskálhatunk túlzottan a tradicionális epic heavy/doom bandák lemezeiben. Ezért is volt örvendetes számomra, hogy régi ismerőseim, a Dél-dunántúli SpiritBell három évnyi hallgatás után újra hallat magáról.

A német Witches Brew  kiadó jóvoltából, november 15-én megjelenő Guided By Evil Light című új lemezük a zenekar első igazi lemezének is tekinthető. Amit talán mégsem neveznék annyira újnak, hisz az albumon szereplő újra játszott, korábban már kiadott demós dalaik, valamint az ez év elején előzetesként bemutatott Full Moon Madness daluk, illetve a lemez Cirith Ungol feldolgozása már jól ismeretek az avatottabbak számára. Ezért inkább ezt a lemezüket, mindenféle rossz szándék nélkül, egy visszatérőalbumnak nevezném. Amelynek dalai a tőlük megszokott módon továbbra is a Candlemass, The Obsessed klasszikus doom vonalából, illetve a Metal Church, a Vicious Rumors, és a King Diamond  féle heavy metal éra gyökereiből táplálkoznak, és eredményeznek egy 10 számos, vérbőn lüktető heavy/doom lemez.

Ennek nyomban ékes bizonyítékául szolgál az albumindító, The Namless Solider. Melynek nehéz acélveretes döngölései, valamint énekesük, Pixi fejhangon elvisított refrén részei esszenciálisan adják vissza tradicionális heavy/doom metal feszes riffelésű értékeit. Az ezt követő Desert Ghost enyhén horror metalba és a már-már funeral doomba hajló lassúságát, a komor szövegmondásos téma mellet ötvözi némi keleties beütés, ami ez által csak még kifejezőbb súlyt ad a dalnak. Nagyjából ugyanezt a monoton málhát viszi tovább a The Flying Duthcman belassult feszessége, amelyben ismét előtűnnek Pixi (King Diamond szerű) hideg rázós, visítós refrénei.

A Breath Of The Raven introszerű varjú károgásával egybefűzött akusztikus bevezető monológja alól fokozatosan kúsznak elő őserejű doom fiffek. A gitár-dob egy precízen beállított gőzgép zakatolásával dolgozik együtt, remekül hozzák a nagykirályos széles terpesz, derékból bólogatós érzést és Márkó Zoli technikás szólójátékával az album csúcspontjává emelik a dalt. Ami egyben a lemez eddigi heavy/doom vonalát is zárja.

Ugyan is, ha a lemez szerkezetét, tematikáját nézzük, azt mondhatjuk, hogy két részre van osztva. A fenti négy dal a csapat tradicionális heavy/doom agyarait villantja meg, míg az ez ezt követő dalok a klasszikus, metálosabb arculatát. Gondolok itt a balladás kezdésű Full Moon Madness, vagy az őt követő I Am the Vengeace démoni speed/power metalos tempóira, amik a ’80-as évek (Accept, Iron Maiden, Saxon) szegecsekkel kivert korszakát idézi fel bennem. Csak úgy, mint a Queen of the Night, és az instrumentális témájú Ivan The Terrible öblösen vastag szólói, illetve az utánuk jövő Horgonyt fel kalóz metalos lendülete. A záró Cirith Ungol  - Doomed Planet feldolgozásukban még utoljára ránk szabadítják mázsás riffeik belassult úthengerét, és ördögvillázó témáit.

Mindent összevéve a SpiritBell - Guided By Evil Light lemezének sikerült visszahoznia a ’80 évek metal hőskorszakának legendás hangulatát. És csak tiszta szívből reménykedni tudok abban, hogy ennek a visszatérő lemeznek hamarosan egy igazi, új nótákkal telerakott folytatása is lesz.

STAY TRUE!

SpiritBell facebook

SpiritBell - Guided By Evil Light (2016)

Southern Comfort - S.C.E.P. ’EP 2016

A felvidéki Southern Comfort zenekarról nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legenergikusabb hard/blues rock bandája. A nagykaposi srácoknak már 2012-es, Csak lazán című debüt EP-jükön érezni lehetett, hogy nagyon a vérükben van ez a stílus. Amire a 2014-ben kiadott, Blues N’ Roll című nagylemezükkel csak még jobban ráerősítettek. A most megjelenő, S.C.E.P. kislemezükkel viszont tökéletesen bebizonyították, hogy iszonyatos feelinggel tudják a dögös blues rockot nyomni

Új angol nyelvű EP-jükön korábbi Blues N’ Roll albumuk 4 dalát dolgozták át, amiről a csapat énekese, Vajda Jancsi így beszél: „Már rég tervezgettük, hogy kiadunk egy angol nyelvű anyagot is. Mivel nem csak Magyarországon zenélünk, hanem itt Felvidéken is, ezért soka nem magyar ajkú rajongója is van a bandának. Sőt, vannak külföldi követőink, aminek nagyon örülünk, ezért szerettünk volna egy kicsit Nekik is kedvezni ezzel az EP-vel. Persze, a jövőben továbbra is maradunk a magyar szövegeknél, csak úgy gondoltuk, hogy csináljunk egy különleges kitérőt is.”

Na, de lássuk ezt a négy dalt. A nyitó Easy Come, Easy Go már első hallásra remekül hozza a Kopaszkutya című filmre emlékeztető laza, hanyag hungaro-rockját, amit a Hammond orgona játékossága, és a gitár ízes szólója tesz slágeressé. Az utána jövő Smoke It egy hívogató, füstös bár hangulatát idéz, míg a Right Place, Right Time már egy jó adagnyi, ’70 évekbeli kemény hard/bluesos retró töltettel pörköl oda a táncos lábúaknak. Iszonyatosan nagy feelingekket hoznak a billentyűk és a gitár feszes párbeszédszerű játékai, amikhez nagyon jól passzol Vajda Jancsi rekedtes, karcos énekhangja. A záró 10 Minutes megint csak egy jó felépítésű, feszes húzású hard rock nóta, amit igazán egyedivé tesz, a dal végi veszett rock n roller zongora „kalapálás”.

A srácok most is nagyon jól nyomják ezt a koszos blues rock érzést. És azt kell, hogy mondjam, a dalok talán angolul még jobban is hasítanak. Nemhiába, ennek a stílusnak ez az igazi nyelvezete. 

SOUTHERN COMFORT web

SOUTHERN COMFORT facebook

Southern Comfort - S.C.E.P. 'EP 2016

Red Swamp - Tiszassippi (2016)

A budapesti stoner/sludge metálban utazó Red Swamp zenekar tavaly ősszel egy remek, 3 számos kislemezzel hallatott először magáról. Az akkor még Swamp néven megjelenő EP koszos, mocsaras (csak a sablonosság kedvéért megemlítendő szokásos Down, Crowbar, Pantera, The Southern Cross, stb. hasonlatok) dalai már első hallásra meggyőztek arról, hogy a jövőben érdemes erre a frissen avanzsált csapatra is odafigyelni. A tavalyi év egyik meglepetéseként megismert csapat ez évben megnyerte az A38 Talentométer fődíját, majd röviddel ezután, The Animal címmel egy új dalt mutattak be. Most pedig itt van a nemrégiben megjelent első nagylemezük, a Tiszassippi.

A 10 dalos albumra (amit a svéd Jens Bogren masterelt, aki korábban, olyan zenekarok albumain dolgozott, mit a Soilwork, az At the Gates, vagy az Arch Enemy) a fentebb említett EP, valamit a The Animal daluk újrakevert változatai mellet vadonatúj dalok is került fel, amiken már jól hallani, hogy a csapat merészen próbál kikacsingatni a mocsaras metál kategóriájából is. A zenéjüknek továbbra is irányvonalat adó, feszes sludge dagonyái mellé erőteljesen bekúsztak a dalaiknak szilárd hangzást és érős dinamikát kölcsönző húzósabb groove metalos megoldások. Amiktől a lemez még súlyosabb, és még állatiasabb módon zúdítja ránk mocsaras riffeit.

Az albumindító Bitter Paradise jól tükrözi a csapat ezen irányú megújult zenei törekvéseit, és egyben nyomatékos faj-hang-súlyt ad zenei fejlődésüknek is. A dal, szó szerint arcba robbanó erős, agresszív riffelései egy az őszi avarban túró vadkan csordát is megrémisztenének. Akár egy beszteroidozott gyilkos állat, aki ösztönösen, kíméletet nem ismerve, acsarkodva rágja át magát hallójárataidon, hogy csontos karmait húsunkba mélyesztve vonszoljon végig a címadó Tiszassippi lassú folyású, mély, komótos stoner/doom ingoványába.

A klasszikus ˝kockásinget szaró˝ stoner/doom elemeket felsorakoztató, No More Of You kezdetei málhái egy jó adagnyi új irányvonalú szikár groove-os megoldásokkal vannak tarkítva, csak úgy, mint az őt követő füstös, délies sztóner metál alapú Kill The Lights, aminek a végén állcsúcsunkra egy erős sludge/doom öklöst kapunk. Az ezt követő, általam csak mocsár ciklusnak nevezett Drain, The Lair és a Holy Burden hármasa ismételten a cuppogósabb ingoványos dallamok felé veszi az irányt. Az újra játszott The Animal-ból egy ultra súlyos ballada kerekedett, ami egy fejletépően veszett fűrészeléssel erősít rá a közepén. A Win és a záró Sound Of The Frist a megrogyasztott riffei mellet a srácok erősen rágyúrtak egy depresszióba forduló modern gronge-os reménytelenségbe forduló „generációs” hangulatra is, amikkel kellőképpen lehúztak zenéjük koszos mélységeibe.

Az igaz, hogy mostanában kijött az új Down, meg a Superjoint… na és. Nekünk meg itt van egy RED SWAMP!  Ugyan is Tiszassippi dalaira nem tudom azt mondani, hogy itt most olyan, amott meg ilyen. A Tiszassippi ízig-vérig Red Swamp! Érezni rajta, hogy a srácok beleadtak apait-anyait, (nem is beszélve Kovács Gergely énekesről, aki szívét-lelkét kiénekli, kihörgi, rekesztve kiköpi dallamaiban) és egy olyan bivalyerős, masszív albumot tettek le az asztalra, amivel a hazai mezőny jó pár nagy arcát maguk mögé utasították, és még a külföldi mezőny éllovasaival szemben is keményen megállja a helyét. A Red Swamp számomra az utóbbi évek egyik LEGJOBB hazai stoner/sludge/doom zenekara, akinek első lemezükkel sikerült kilépniük, vagy inkább túllépniük az egykori hazai doom legenda, a MOOD árnyékán. 

RED SWAMP web

RED SWAMP facebook

Red Swamp - Tiszassippi (2016)

Dying Wish - Tükörország (2016)

A kétezres évek hazai death metal vonalának egyik legmeghatározóbb hazai zenekarának is tekinthető püspökladányi Dying Wish, tizenegy hosszú év után egy vadiúj stúdiólemezzel jelentkezett.

Az új kilenc dalos, a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként megjelenő Tökörország című lemezüket most teljes egészében magyar nyelven készítették el. Aminek köszönhetően még személyesebbnek érezhetjük az album társadalmi, politikai és hétköznapi életünket fókuszba állító rideg, valóságos mondanivalóját. De mielőtt belevágnánk, az album taglalásába röviden nézzük át a banda történetét.

Az idén 20 éves fennállását is ünneplő dallamos progresszív/death metalt játszó csapat legtermékenyebb időszakát működésének 2000-2007-es éveiben élte. Az ezredfordulón megjelenő The Silent Horizon című kislemezük, előzőleg megjelent két demójuk után már országos elismerést hozott a csapatnak. A rákövetkező évben megjelenő Nevre-Ending Road (2001) albumuk a Hammer Records gondozásában jelenet meg, és az előzőektől eltérően, már jóval hozósabb, komplexebb dallamokat tartalmazott. Ezt követte, pár évnyi szünet után - közben aktív koncertezés, fesztiválos fellépések - a 2005-ben megjelenő D.Y.I.N.G.W.I.S.H. (Dying Yell Is Not Grieous When I Seek Hope) albumuk, amin már jól érezhetőek voltak a csapatban időközben kialakult progresszív zenei irányvonalú elmozdulás. 

De, ahogy az egy zenekar „szappanoperás” történetében lenni szokott, a korábbi lendület potenciái a 2007-es év végére lankadó tendenciákat kezdet mutatni. Családi okok, fásultság és az időközben kialakult motiválatlanság jó pár évnyi kényszerpihenőre küldte a csapatot, egészen a 2013-as, megújult felállással kiadott Crimson Blood visszatérő EP-jükig. Amit most újonnan megjelenő Tökörország című lemezükkel folytatnak.

Az album-indító Nincs kiút enyhén gótikus ízű billentyűs nyitánya után rögtön egy harapós, feszes tempójú, a dalnak szilárd vázat kölcsönző agresszív groove-os fűrészeléssel indít. Amely alá harmonikusan siklanak a finom megoldású zongorás betétkompozíciók. A dal mondani valója hűen tükrözi hétköznapjaik globális méretű, nyílt színterén játszódó politikai rendszerek és kisemberek ellentétét. Valamint azt is, hogy szavakban mindenki tudja a megoldást, de a cselekvés helyett „lebénít minket a sajnálkozás”. Ezt remekül kihangsúlyozzák a törvények mögött megbúvó, irányított rendszereket megformáló hörgős énekű rámordulós, utasítós, és a kis ember odapirítóan megmondó, panaszos dallamaiban oltott kettős - párbeszédes - énektémák megoldásai, amiknek tematikája minden dalukban benne van. Az ezt követő hasonló felépítésű, Amit akarsz, már egy könnyebb, dallamosabb hard rockos, metálosabb szálon fut, amit a legutóbbi kislemezükön is szereplő Lopott idők című daluk követ. Nagyon reméltem, hogy ez a dal is rajta lesz a Dying Wish új albumán. Ez egy olyan esszenciális, modern zenei köntösbe bújtatott ’70-es évekbeli King Crimson féle psy-progresszív rockos csemege, ami anno a svéd Lake of Tears: Headstones, A Crimson Cosmos és Forever Autumn albumait is jellemezte. Egy igazi slágernóta, aminek megvan a maga balladás, nagy vokális, de ugyanakkor kemény jellege is. 

A neo-prog/death metalos Fohász és a Vörösre festi vastagon ontja a maga szigorú katonás és epikus hangulatú AOR, illetve már heavy/doomnak is nevezhető ˝forradalmár˝riffeléseit. A Világok húrja egy újabb klasszikus progresszív rock himnusz, középtájon egy nagyon jó gothic/doom betéttel, ami egy lassabb (P. Lost-os) témaváltással folytatódik az Ennyi volt önismereti balladás, a gitárok és az ének enyhén folk-rockos terápiájába. Bevallom őszintén (és már előre is bocsi a zenekartól), hogy az ezt követő Nem leszek mártír ˝lakodalmas˝ folk-metalos kezdésén, illetve refrén alatt visszatérő résznél első hallásra felhúztam a szemöldököm. De azóta, ahogy meghallom, rögtön Indul a Bakterházas T-állásos metál csárdásba vágom magam. Na, de a komolysághoz visszatérve, a dal szintén egy új felfogású dallamos hard, prog-rock nóta némi ipari-goth zenei aláfestéses megoldásokkal, amik a Tükörország gyászosabb, vonósokkal kiegészült odamondó, tudatébresztő neo-prog-rap, nu-metalos zárásnak adnak atmoszférikus szőnyeget.

A Tükörország számomra egy ízig-vérig tökéletesen kidolgozott, aktuális üzeneteket hordozó lemez. Aminek köszönhetően, úgy is mondhatnám, hogy visszatért az igényesebb zene a magyar melodikus prog/death metal palettájára. (Amit remélhetőleg hamarosan folytat a Vale Of Tears.) 

DYING WISH web

DYING WISH facebook

Astru - Aenigma (2016)

Ahogy azt Astru korábbi, Az Egy Álmai című albumának megjelenésekor említette: „egy sötét, groteszk, a mindenekfelett álló, magát istennek hívő ember lecsupaszított ábrázolás” ciklusát fejezte be, hogy elindítsa „önkifejezőbb, önértékelőbb, s egyben önkritikus, extrémebb hangulatú post death/black/doom diszharmonikus zenei kompozícióit”.

Az Egy Álmai albuma óta, fent említett kompozícióinak három új darabját jelentette meg. Az egyik az exkluzív kísérlet anyag, a De Vive Voix című kilenc tételes lemeze, amit a Sosztakovics tiszteletére készített atmoszferikus neo-klasszikus remix anyaga követett, majd a napokban megjelent, hét önismereti dogma tételből álló Aenigma albuma, a minden kétséget kizárva eddigi lemezeinek a csúcspontja.

Már a nyitó, címadó Aenigma közel 23 perces monumentális doom szörnyetegére bátran kimerem állítani az utóbbi idők legjobb hazai bánat gyászmenete. A lassan húzó szabbatista, Spiritus Mortis jellegű monoton riffek, a betétként aláékelt keleties harmónia, a dal közepén nyugis ambient lelkiállapotba sodró misztikus hangulatú, (Drakula) filmzenés ihletésű levtációja, morgó zenei aláfestése, egyedi atmoszférát varázsol agyam kormos, őszies felhőibe. A dal szövegmondó kántálasa nagyon kifejező hatású lett. Mint ha a mester egy rituális lelki ceremóniát vezényelne le, amiben a mi öntudatára ébredt aurán az ösztön-áldozat. Szavakkal igazán nem is lehet leírni. Hallgatni kell, érezni!

„izzó csillagok hullása az örvénylésben 

akár az acél - önnön halovány tükörképében 

tintakék hegyek mögé meghalni zuhanó 

árnyak között sebzetten elvérző 

kénsárga vihar porködében úszó 

húgy-színű napkorong szellem 

a vérvörös alkonyok pokla 

a lángra lobbanó láthatár 

a egekbe olvadó föld 

a teremtés túlsó peremén 

nyúló fekete árnyként 

az éjszaka emléke mögött 

csápjaival nyúl utánunk 

megnevezhetetlenül 

és az újra váró sötétséghez kötöz 

és lehorgasztva,arctalanná tesz”

A Fagyott Föld Felett poszt-apokaliptikus nordikus veretű, nehéz, zümmögős sikálásai az experimental-jazz vonalán mozgó Stigma befelé forduló acid-noise-space rockos delejébe válnak semmisé, hogy az őt követő Farkas naturalisztikus hangábrázolása a természet közeli élettérbe húzzon vissza. A 1962 sűrű matériájú kísérleti neo-post instrumentális elegyében újra felbukkannak a komorabb, atmoszférikus filmzenei ihletésű hangulati aláfestések. Amikből az Önismeretlen komplex szerkezetű, visszhangos ciklikus monotóniára épülő témái hajtsanak a (Romok Alatt) depressziós stoner-art-prog-death metalos hervadásaiba.

Az album koncepciója mondhatni a szokásos. Ismét a zenei előadásmódé a főszerep. A szövegmondás, suttogás, minimális ének továbbra is kiegészítőkét a háttérben. Zeneileg pedig van itt minden: sikáló black metal témák, ambient melankólia, alter rockos becsatolás, temetői doom, sírgödör, fejfa, bánat és önértékelt önismeretlen. Kell ennél több az élethez. I Am Happy album. 

ASTRU facebook

Astru - Aenigma (2016)

Dungaree - Bipolar World (2016)

A 2014 tavaszán alakult modern stoner/grunge metalt játszó szegedi Dungaree két jól sikerült EP-je után (Climb Out of The River - 2014, Final Yell - 2015) adta ki k Bipolar World című nagylemezét. Első kilenc dalos lemezük auráját a tőlük már jól megszokott módon továbbra is ’90-es évek Seattle-i grunge hullámaiba kapaszkodó, elszállós dallamai, és a mocsaras délies blues, illetve a southern-stoner metal által megbikázott riffeik uralják.

„A tervünk az volt, hogy minden úgy szóljon a felvételen, ahogy élőben is. Semmi sallang, semmi plusz sáv. Amit ezen hallasz, azt hallod vissza élőben is. Minden dalnak megvan a saját hangulata, a szöveg épít köztük koherenciát. A kettősségekről szól a lemez; legyen szó emberekről, tulajdonságokról vagy csak szimplán egy hangulatról. Természetesen erre utal maga a címe is.” - mondta a Bipolar World nagylemezről Balogh Attila, a csapat basszusgitárosa.

Az introként nyitó Midas valamivel több mint egyperces acélos lassúsága ígéretest kezdést adnak az albumnak (vagy épp egy koncertnek), ami után a már előzetes klip formájában megismert Status Quo szaggatott döngölései, és remek kiállásai oltják a chemitrail és gyíkemberek rajongóit. Ez egy igazán lendületes, azt is mondhatnám, hogy az album legerősebb és leghúzósabb dal, amiben nem mehetek el dicséret nélkül László Gergő dallamokban bővelkedő énekhangja, orgánuma mellet, ami egyik meghatározó erőssége a csapat zeneiségének. Nem sokban áll távol a valóságtól, ha azt mondom rá, hogy: Ő a magyar Eddie Vedder. Eszméletlen, az hogy milyen dallamossággal rezegteti hangszálait, és a mélyebb rekesztésein is érezhető, hogy szívből, illetve zsigerből nyomja. Ő bizony az a jól beérett fiatal, de mégis férfias hanggal, aki már nagyon kellet a hazai rock szemétdombján ténfergő kappanjai közé.

Ez követi az első kislemezükről ismeret Climb Out of The River délies, western blues daluk, aminek tempóját az eredetihez képest mintha néhány pillanattal visszafogták volna a srácok, és mintha az a jó kis Zakk Wylde ízű játékos szóló is több élettel szólna. A Savage remegős, sötét tónusú depresszióban úszó elnyújtott grunge esszenciája szinte a hidegrázást hozza rám. Nem is beszélve László Geri magas ívű, jól kiénekelt dallamiról, amik a Woods southern blues balladájában még jobban hatásuk alá kerítenek. A szintén kislemezes Final Yell precíz szerkezetű dob-basszus szekciója, es az arra épülő gitár, zakatolós, megtört kiállásai erősen hozzák a korai Pearl Jam hatást, míg vele ellentétben a Burn Them egy ismételten csak jó ízű, mondhatnám rádióbarát stoneres, hard rock fonalon fut. Zárásként sorosan együtt említhetőek a Glazed Eyes, és a Bipolar World dalaik, amelyekben újfent a belsőmerengésű grunge témák felé eveznek. Igaz a címadó Bipolar World öngyilkos ragacsának végébe a drámai hangulat fokozása ként még egy erőszakos, jó rekesztésekkel teli sludge részt is bele sulykolnak.

Az már most elmondható, hogy a lemezre felkerült kilenc dalnak nincsen egyetlen unalmas, üresjárati, töltelék pillanatai. Egy nagyon jól, és tudatosan felépített albumszerkezettel rendelkezik, amelynek hangulati melankóliája, valamint perzselő energiája minden percében magával tud ragadni. Még akkor is ha nem vagy egy nagy grunge-er.

DUNGAREE

Dungaree facebook

Dungaree - Bipolar World (2016)

Uzipov - Szennyes (2016)

Az idestova közel 10 éve boldogit minket szemtelenül arcba mászó noise rock ˝agrár-paraszt˝ stoner metaljával Uzipov, aki augusztus utolsó hetében, Szennyes címmel adta ki második nagylemezét. A budapesti zenekart egykoron két Publo Hunny-s, majd LaBand tag Hosszú Gábor basszusgitáros/énekes, Kubányi Bálint dob, valamint Walkó Gergely gitáros hívta életre. A banda felállása során csupán annyi változás történt, hogy 2014-ben Kubányi Bálint dobost az ex-Replika, Sunny Leon, Synchronring-ból ismert Hargita Gábor váltotta.

Az Uzipov azon kevés hazai zenekarok egyike közzé tartozik, akik kíméletlen szókimondással, frappáns magyar szófordulatokkal képesek olyan valós, mai kortárs rockzenét csinálni, ami egyfajta görbe tükröt tud mutatni hétköznapjaink szennyesének. Teszik ezt 100%-os odaadással, mindenféle sértés nélkül, kaján mosollyal szájuk szegletében.

A most megjelenő 10 számos albumuk, a Cseh Tamás Program támogatásával készült, Schram Dávid hangmérnök vezetésével a SuperSize Records és a Dürer stúdiójában. (Ez volt az ingyen reklám helye) 

Az albumnyitó Színek nélkül daluk a tőlük megszokott, vagy inkább elvárható módon, rögtön az arcon vágó pimasz lendületéve nyit, ami után a Háború aktualitás, mindenféle identitást lazán seggberúgó, olcsó politikai drámája szaggatja szét hangszóróm membránjait. A Semmi szélén sodró punkos swing alaptempója teljes mellszélességgel tolja a vérbeli Uzipov boogie-woogiet, amire hatalmas dallamívvel épül fel a refrén jól kiénekelt tematikája. Ugyan ez a hatás mondható el az Új világ enyhén motorfejes kapkodós gumi punk szennyeséről is, aminek feszessége az őt követő Távolba tűnő popos, alteres, rockos vibrálásaiban puhulnak bele, majd pofátlanul átpattannak, a Hideg van álomszép részegségében fetrengő, pszichedelikusan depressziós delíriumába. A puhább tempók után a Drága félelem, és A rém acsarkodóbb harapásai jönnek, amik után a klipes Primitív rend tömött sorokba állított katonás feszességére bólogathatunk. És, hogy a nyakunkba a merevgörcs teljesen beleálljon, arról a záró dal, a Hús csendes noise-rockos harmóniáiban beékelt mázsás riff-ekéi gondoskodnak.

Mit is mondhatnék. Az Uzipov ismételten megfogva a kés jobbik felét, életünk szennyesét kiteregetve, nevükkel garanciát vállaló kiváló rock terméket állított elő. Aki élőben is kíváncsi rájuk, október 8-án, a Dürer-ben csípheti el a csapatot.

UZIPOV

Uzipov facebook

Thy Catafalque - Meta (2016)

Szinte még ki sem hűlt a lejátszómban Kátai Tamás avant-gard black metal projektjének, a Thy Catafalque tavalyi kiadott Sgùrr lemeze, máris itt van legújabb, kilenc dalos Meta albummal.

A 66 perces játékidejű albumon a korábbiakhoz képest most még több vendégzenész tűnik fel. Összesen hat, nevezetesen Lédeczy Lambert (Ahriman, Mörbid Carnage,Tyrant Goatgaldrakona), Kónya Zoltán (Gire), Tóth Balázs (Casketgarden), Vasvári Gyula (Perihelion), és mondhatni visszatérő vendégeként Tóth Ágnes (The Monn and the Nightspirit) és Bakos Attila. Az albumborítóján egy bolgár ikonfestőnő, Agnessa Iconsart 36x36-os olajfestménye látható, ami egy fajta transzcendentális képben vetíti vissza az album jelentését, amitől Kátai Tamás korábbiakban így beszélt: 

„A Meta egy görög kifejezés, jelentése: változás, módosulás, valamin túli, valami utáni. Mindig is lenyűgözött élet körforgása, az hogy halálunk után a testünk alkotóanyagai hogyan kerülnek vissza ebbe a körforgásba és hogyan teremtődik belőle egy másik élet tulajdonképpen.”

Azt már most megjegyezném, hogy a Meta az előző Sgùrr albumának ˝zordabb˝ sikálásaihoz képest némileg - metalosan - kifinomultabb, letisztultabb, és egyben dallam centrikusabb anyag lett. A lemez egyes dalaiban nagy szerepet kapnak a népzenei folk hatásoknak, a kozmikus, space-pszichedelikus elszállások csak úgy, mint az ambient és elektronikus (ez utóbbi talán a nemrégiben megjelent Neolunar elektronikus pop, dream-pop projektjének hatásainak köszönhetőek) megoldásoknak, de azért jócskán kapunk a sötét tónusú avant-gard balck/doom témáiból is.

Az album-indító Uránia nyúlfarnyi futurisztikus bevezetése után szinte ránk robbannak a dal gégemetszett hörgéseire és Bakos Attila tiszta dallamaira komponált neo-black gótikus melódiái, amik bársonyosan megszelídülnek az ezt követő Sirály dob/basszus/cselló elegyének szentháromságán ringó, Tóth Ágnes lágy, égies finomságú énekdallamin. Az 10^(-20) Ångström és a Ixión Düün dal párosa talán az, ami előző lemeze progresszív zordságának, komplex death metalos ízeire kacsingatnak vissza.

Ha jól sejtem az ősz Tamásnak egy örök visszatérő témája. Hisz elég csak a Tűnő Idő Tárlat albumának Zápor, vagy a Róka Hasa Rádió lemezének Őszi varázslók dalaira gondolni. Vagy épp első szólóanyagának, az Erika szobája mélabús, őszies dallamira, illetve a Gire - Őzek futása, vagy a korábbi Darklight projektjének melankóliáira. Az Ősszel otthon című dalának finom rezgésű jazz-es alapokra helyezett art-rockos instrumentális színeivel az elmúlás nyomasztó hangulatát. s érzését festi meg. Amiből fekete lyukként szippant ki az album legösszetettebb, és egyben a leghosszabb - 21 perces - dalának, a Malmok járnak monumentális prog/doom/folk/space-dub témái. A tematikusan felépített, több részből álló, szorosan összekapcsolódó dallam-futamokban egy véget nem érő, kozmikus esszenciával átitatott impresszionista melódiákat sorakoztat fel. Mint ahogy az a Vonatút az éjszakába, ami Ady - Kocsi-út az éjszakában című versének megzenésített InterCity változatában is érezhető, aminek atmoszféráját Vasvári Gyula enyhén depressziós orgánuma adja. Az ólomsúlyos death/doomra hangolt  Mezolit két énekes megoldású (Lédeczy Lambert és Vasvári Gyula) szabbatos riffelésű szigorúra szabott gyászmenetei az albumzáró Fehérvasárnap imaszerű lelki áhítat-alázatához vezetnek át. 

Semmi kétség. A Meta ez évben is várományosa lehet a legjobb magyar rock-metal albumának címére. Tamás (3000 km távolságból) a Thy Catafalque eszmeiségéhez híven, örömömre, s sokunk örömére ismételten zseniálisat alkotott. 

„Egyedüllét

az univerzum

néma lobogásában.”

Thy Catafalque facebook

Thy Catafalque - Meta (2016)

Whorediezel - Whorediezel (2016)

Míg a nagyvilágnak ott van Brant Bjork, addig nekünk itt van egy Urania-nk, és egy Whorediezel-ünk. Aiwass, az Urania és a Whorediezel, illetve számtalan más zenei projekt létrehozója, működtetője, még valamikor 2010 nyarán állította pályára a psychedelic-space, progresszív jazz-stoner szálon mozgó Urania, és a vele párhuzamosan futó, hagyományosabb doom vonalú experimental acid stoner rock hatású Whorediezel formációit.

Aiwass multi-instrumentalista zeneszerzőként inkább sajátelképzelései megvalósítására, valamit a zene egyedi minőségére törekszik, semmit a koncertezésre (bár ez utóbbira is volt néhány kísérlete). Kísérletező zenei projektjeivel, s egyedülálló zenei irányvonalával, hangulatával, filozófiailag és stílusilag is egyedit alkotott, mi több valamilyen szinten meg is reformálta a stoner/psychedelic rock műfaját. Mint ahogy teszi ezt most is, az idestova három éve szunnyadó WD projektjének új 9 dalos anyagán. 

Az album-nyitó Sunmajic Woman instru-dalának riff kavalkádjai a tőle megszokott, vagy inkább zeneiségére oly jellemző, több szálon futó, ciklikus hullámokként visszatérő pornyelős psy-desert rock atmoszféráit hozzák. Aminek megvan a kellő súlyossága, és éteri rezonanciája. Az ezt követő, No Time To Loose a sivatag buckáit elhagyva egy enyhe íves kanyarral a dallamosabb inde-pop rock felé veszi az irányt, míg a groove-osabb Aaaouhh! cammogós vontatottsága egy jó adagnyi doomos, de egyben kozmikus varázzsal van megtöltve. Az Incompact karibi ˝pufin lekvár˝ - hangulatba mártott füves reggae-feelingje egy üde relax színfoltja az albumnak, és egyben a Nightcrawler amcsi autómosó stoner/rap elő zöngéjének is nevezhető. Erre a dalra simán el tudom képzelni, hogy egy lepukkant kabrióban ülve kéz kilógatva hanyagul füstölöm a dekket, miközben a fanta buli-buborékoktól pukkadozó világbéréről elmélkedem. Totál stoner disco feeling, amire még jobban ráerősítenek a Diezel csatakos psy/space vibrálásai. S ha már az előbbiekben a világbékéről esett szó, akkor azt teljes mellszélességben magunkba szívhatjuk, a Whore ˝ganjaman˝ sztóneréből, ami a női vokál mellé még egy kis afrikai folk hullámmal is meg lett toldva. Ezt remekül követ a trombita, szaxofon, zongora koncepciójára felépített ’70-es ’80-as évek funky-pop Cooked Green Make The Kitchen Smell Reality Funky zöld morzsáinak közjátéka. Zárásként pedig a Homeward desert-jazzes vibrálásai kalauzolják vissza pszichénket a horizont szélén remegő sivatag szárazságába. 

Aiwass elkalandozva a megszokottól ismételten merészet alkotott. Albumán zseniálisan ötvözi egybe a rhythm 'n' blues, a funky, a folk, és a pop-disco világát a sivatagos/psy rock alapjaival, aminek eredménye egy olyan, általam csak psychedelic stoner disco-nak nevezett stílus, ami a világélvonalban sok más projektjével együtt is megállná a helyét. Ilyen az, amikor már nem az unottan megszokottat akarja a kéz, az elme, s az ember játszani.

Whorediezel facebook

Whorediezel - Whorediezel (2016)

KabinLáz - Végül helyreáll (2016)

A püspökladányi KabinLáz zenekar már tavaly kiadott Ébredés kislemezével meggyőzött arról, hogy érdemes odafigyelni rájuk. Ezt az érzést most még jobban megerősítette bennem a napokban megjelenő, Végül helyreáll című első nagylemezük. Amiről már lemezük első meghallgatás után, azt mondtam: - Hogy végre egy élvezhető, kiforrott hazai album, ami úgy bizserget, mint annak idején a The Bedlam - Inside Ash stílusokat áttörő-egyesítő albumának thrash/grunge dallamai, csak épp itt ezek a dallamok egy modern metalos stoner/grunge riff-centrikus lávafolyamok olvadnak fülembe.

A 9+1 dalos album felvételei most is Mulicz Zoltán (ex-Vale Of Tears, Stardrive) karcagi házi stúdiójában készültek, aki még egy remek akusztikus szólót is feljátszik a Lélekben Eldúdolt Altató című bonusz dalában. "...a zene továbbra is riffközpontú modern rock/metal, komor szövegekkel és a 90-es évek grunge hangulatát idéző, hangsúlyos vokálokkal." És ez így is van.

Már kezdésnek egy lendületes stoner/groove csokrot kapunk a Hol voltál? belső depresszióktól vajúdó dalában, amit a végére egy frappánsan megoldott prog-jazz metal töredék témával pörgetnek meg. Az ezt követő Amiben hiszek-ről süt, hogy egy igazi erőtől duzzadó, tömegeket meg mozgatni tudó bomba koncertnóta. A lendületes riffek, és nyújtások ellenére azonban a dal nem a szokásos ˝tojok, én mindenre˝ lázadásról szól, hanem inkább egy görbe tükröt, társadalomkritikát fogalmaz meg a ma nemzedéknek.

„Olvass könyveket – láss a sorok között 

Ésszel költekezz – ne etesd az ördögöt 

Dobd ki a tévéd – ne öldöss szörnyeket 

Tiszteld az ősöket – ne add el a lelkedet!”

Már az Ébredés EP Ősz dalában is volt egy nagyon jó doom (MOOD) vonalas hatás, ami egy enyhe derékból való bólogatásra visszaköszön a Sapiens introként szolgáló mázsáiban. Azonban ezután ismételten gyaluként sikálnak végig a tökös riff szörnyetegek. A címadó Végül helyreáll töredezett, kiállós nyújtásaiban már jobban észrevehetőbbek a modern metal befolyásai, csak úgy, mint a Narkolepszia szaggatott döngöléséiben, amire nagyon jól épülnek fel Papp Norbi grunge-os, borongós énekdallamai, amik leginkább a nyugisra vett, lebegős dallamokon szörföző Majdnem dallamaiban domborodnak ki igazán. Az ezt követő Egyszer, és a Szédülés dallamos, energikus, de annál könnyebben befogadható rádióbarát feeling nekem a Black-Out Fekete-Kék és Ezütkötet időszakát juttatja eszembe, egy jó adagnyi sivatagos/alter hatással. Viszont a Sehogy se jó megint csak egy ezres fordulaton pörgő ˝badass˝ koncertdal. A záró, bonuszként felkerült Lélekben Eldúdolt Altató egy finomra hangolt „az idő kopott vásznán úszó” akusztikus grunge ballada, ami egyben tökéletes lezárása is az albumnak.

Én kifejezetten örülök, hogy a srácok a megszokott stoner riff halmazok, nagy mértékbe bele vittétek még több grunge-t, és alter rock hatást a zenéjükben, ami libabőrösen bizserget. Papp Norbi orgánumát pedig hatalmas dicséret illeti. Végre egy énekes, aki magyar nyelven nem erőlködik, (nem majdhogy összetojja magát, hogy ki tudjon préselni magából valamit) hanem érthetősen, dallamosan énekel és játszik a hangjával. Szívből kívánom a srácoknak, hogy megtalálják helyüket az hazai zenevilág ordas birodalmában. És remélem, hamarosan ők lesznek majd példaértékű csapat, a mostani sok egyen híró helyett. 

KabinLáz facebook
KabinLáz - Végül helyreáll (2016)