A Nyírbátori Drow zenekarnál
úgy látszik ez évben kezdtek felpörögni az eseményez. 2011 óta
tevékenykedő zenekar a pokol mélyéről hozza fel a sötét posványos iszappal
átitatott súlyos sludge/ death metálos riffeit. Az undergrund körökben
elismert és egykoron hírneves Mortem zenekar egyfajta utódzenekara a Drow, melyet
Szabó Szabolcs énekes és Emőd Balázs basszer vérfrissítő próbálkozásként
tartott életben és keresett hozzá új tagokat.
Így került a képbe Lehóczky ’Lehó’ Gábor gitáros,
akivel volt még ugyan pár koncert, de egy újabb tag kiválásával a Mortem végleg
a földbe áll. Pár hónap elteltével a fiúk újra felvették a kapcsolatot,
bevettek két új tagot Vigh Gábor dobost és Usztics Péter gitáros személyében.
Majd neki láttak a próbáknak és az új dalok írásának. Az első szám
megszületése után Szabi hozta a Drow nevet mely mindenkinek tetszet ércessége
és mélyre mutató hatása miatt. Ez a felállás már sokkal olajozottabban működött
az előbbinél, az új vér, valamint a régi "hibák" tanulságából
tanulva, valami új kezdtek kialakulni zenei stílusuk terén is. Bár ők nem
igazán szeretik magukat kategorizálni (ami a mai zenei világban sajnos
elkerülhetetlen) zenéjük masszív sludge/ death metal, felgyúrva némi southern hatással
és elszállós gitár témákkal, amit Szabolcs hörgős, őrlő éneke foglal keretbe.
A nyári koncertek mellet tervbe van véve egy demó, illetve egy
bemutatkozó ’EP felvétele, ami az év végére, vagy jövő év elejére lesz
aktuális.
Tagok: Szabó Szabolcs – ének, Emőd
Balázs – basszus, Lehóczky Gábor – gitár, Vigh Gábor – dobok, Usztics Péter -
gitár
A Toscrew előző 2012-es Crawl
’EP-jén már rég maga mögött hagyta a brutális, szeletelős death metálos
arculatát. Helyette egy összetettebb, sötétebb és füllettebb sludge/stoner/doom
alapú hentesbárddal hadonásznak az orrunk előtt. Az új albumon hallható 9 dalból
súlyos égi (vagy inkább pokoli) mannaként hullnak alá a mázsás, tömör riffek.
Az albumra felkerült az előző ’EP 4 dala is. Melyek most még erősebb, izmosabb
hangzásúra lettek felgyúrva.
Már az albumnyitó Humanoid súlyos dörgései hallatán
kénytelenül is behúzzuk a nyakunkat, olyan adagokat zúdítják ránk a kénköves,
magmaként lüktető riffeket. A gitárok súlyos önkívületben úsztatnak minket a
doom lassan hömpölygő mocsarában, melyben mentőövként csak Pete rekedtesen
mormolós és varjú károgásba átváltó énekében tudunk kapaszkodni, amihez
cseppnyi reményt támaszt a metálos hangzású gitárszóló. A dal befejezéseként
még súlyos ütemű, arcunkba taposó csizmákkal nyomnak le minket a bugyborékoló förtelembe.
Csak pislákolunk a Crawl sötét hangzású mocskából, ami füleinken keresztül áramlik
befelé belsőnkbe, ahol beleinket megtelítve erőteljes görcsöket okoz. Kezeinket
gyomrunkra szorítva a dobok sűrű és pattogó ütemeire görcseinkben vonaglunk
levegőért kapkodva. A dalnak meg van az
ereje, hisz a fiúk az előző ’EP-jük címadó dalát sokkal erősebbre gyúrták fel.
És az erő csak tapos és tapos, fokozza az erejét, a refrént megtámogató beordításokkal.
A Bad
Trip sci-fi szerű rövid nyitása komor hangulatot keltve megy át a már jól
ismert, és általam kedvelt sabbath-os ős riffbe. Pete ének témájában továbbra
is a reménytelenségbe kieresztett hangjával ringat minket a szomorúság
hullámain. A dal közepén felbukkanó átható zongora üveghangja még jobban
elhidegít a dalt, még mélyebbre húz a ködös lápban. Ilyen hangot eddig csak a
Type O Negative, illetve Arcturus dallamaiban hallottam. Nagyon jól el van
találva! Erre az üveghangra kúszik vissza egy lüktető fülledt doom-os folyam,
miinek hátteréből, szívverésünkkel a fülünkben már halljuk a mocsári vérszívók,
és bogarak elektromos szárnyainak súrolásával kezdődő Call Me On My Name sludge
fűrészelős zakatolását, ami később valami ultra lassú Ghost világú, de, erősen
felgyúrt tempóba megy át. Ez a súlyos lassú tempó megmarad mind a riffekben,
mind az énekben, ami a dal végére balck metálos károgássá, mormolássá fajulva.
Alatta pedig az újra bekeményedő riffekből még egy hegyomlásnyi mázsás mocsári
mocskot is kapunk az arcunkba, amitől fuldokolva köpködünk. A Heart
As Ocean könnyedebb, ám attól súlyos rezgései alatt fellélegzünk, de már
nem remélünk semmit. A gitár technikás dallamos játéka régies thrash hangokat idéz
mélyen búgó basszus kíséretével. Az ének mocsok és egyben ragadós, de mégis jól
kiénekelt és rekesztett dallam. No Chance gyors és lomha témái úgy
gázol át rajtunk mintegy kiöregedett gőzhajó mely keréklapátjaival tarkón vág
fuldoklásunk közben. Kábultan halljuk a sludge világú gitárok és dob együtt
dolgozását melyek gőzdugattyúként zakatolnak az öreg vén teknőben és csak viszi
előre a bűzös ködös mocsárban meg sem hallva ordításunka. Egy hentesbárd
erejével csap le ránk a Slaughterhouse Blues családirtó szaggatott
riffű bömbölése a death metálból merített jó adagnyi mély hörgő énekével. A dal
kicsontoz, megnyúz, mint azaz érzéketlen sorozatgyilkos, aki eszméletlenül a
hajójába húzott minket és vicsorogva nyáladzik arcunkba. Nincs menekvés, bárdja
vészjóslóan súlyt felénk, de egy erőszakos súlyos doomos hullámtörés szerencsénkre
kibillenti az egyensúlyából és a pattogós The Undisputed gyalulós hangjai
alatt megkötözött kézzel vetjük újra bele testünket a végzet mocsarába, tudván
a reménytelenséget és a befejezést, ami Pete énekéből hörögve, károgva,
kántálva lüktet elménkbe. Zihálva merülünk, az erőteljes zakatolástól zúgnak
füleink. Tüdőnket pedig az Answer Me fűrészgépszerű groove-os
szaggatása tépi szét, miközben lábaink a dobok ritmusára kalimpálva tapossák a
mocsaras iszapot, szánk pedig a rekedtes ének dallamokkal együtt kiáltja utolsó
sóhajainkat. Küzdünk, harcolunk, de ez a mocskos lüktetés erősebb a testünknél.
Lassuló szív, érzékek, homály… hangok. Majd egy erős elektromos riff áramlik át
a mellkasodon mely csendes szűrt orgona kísérettel az életbe visszalök.
Eszelős, gyíkos és nehéz sludge/doom futamok sorozata fogja össze
Magyarország doom sátánjának új anyagát. Tarkítva borzongató groove-os
szaggatássokkal, néhol HC-s üvöltésekkel és black-es varjú károgásokkal.
Meghallgatod egyszer, majd még egyszer, és újra és újra. Mert kell az
adrenalin… még akkor is, ha nincs remény. Hallgasd, Imád, Satan.
