Valamikor még 2007 környékén pár Down és Crowbar rajongó
szolnoki srác, (akik emellett a Fiktív zenekar oszlopos tagjai) Rácz
Gyula, Imre "Makker" Márton és Molnár Péter alakították a bandát két
énekessel, Dudok Andrással és Borsi "Borisz" Balázzsal, valamint
Rozgonyi Viktorral. Hamar elkezdődtek a próbák és a dalok írása, majd később Dudok
András távozásával egy pillanatra megált a zenekar. Ám ez a pillanat valóban
csak egy pillanat volt. Ugyan is a zenekar 2009-ben újra erőre kapott az
ifjabbik Rozgonyi tesó, Péter ˝Viking˝ belépésével. Megtörtént az első buli az
év október elején a Prosectura előtt Rákóczifalván. A siker nem maradt el. A
lelkes tömeg megőrült a hat szőrös szépfiú paraszt sludge metáljáért. Innen már
ment minden simán, pár havonta koncertek többek közt a Chief Rebel Angel, a
Cool Head Klan, és a Shapat Terror előtt. Alig egy év után változott ismét a
felállás, Borisz és Makker távozott, így Viking (Rozgonyi Péter) maradt az
egyedüli énekes, akit néha kisegít a csorda többi tagja. Basszusgitárra Viking
régi zenésztársa, Đ jött, akinek zenei bűnlajstroma szintén nem elhanyagolható.
Ezzel a felállás 2011-ben rögtön felvették az első 3 számos demójukat, C.O.C.A.
címmel, rajta a nagy slágerrel, a Drinkin' In The Garden kerti partys
piás dallal.
A Weedbrain rögtön egy varacskoló erős
Crowbar-os nyitással kezd. Olyan riffek szakadnak a nyakunkban, hogy csak
nyögünk a súlya alatt. Az ének egy herélt vadkan röfögésével vetekszik, nagyon jól
köpi a fűszagú szavait az arcunkba. A dalt heavy felinges gitárnyújtásokkal
zárják, amik igen jót tesznek fáradt hallójáratainknak. Közben kicsit
piálgatunk a kertben a Drinkin’ In The Garden lazább felépítésű,
gomolygó füstöt eregető, üdítő jó nyári party hangulatára. Van benne egy pici
„sabbath-os” doom rész, ami pár hang után át csap sludge dorombolásba, és ez
kemény tökös zárást ad a témának. A záró Stroboscope, Baby egy
utazásra invitál az elszállós mocsaras gitárjával, és az ének újra csak
szavalós és röfögős, megtámasztva újabb heavy fellinges gitárszólóval, és
intenzívebb iramban dolgozó két láb dob dübörgéssel. Levezetésnek pedig
részegen kifektetnek minket a közeli mocsaras nádas partjára hallgatni a
füstölgő alföldi kabócákat. Disznó egy anyag! Remélem lesz valamikor
folytatása…
http://fupropaganda.hu/index.php?lap=fup004 (a demó itt letölthető)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése