2013. május 19., vasárnap

Southern Comfort - Akár egy füstös déli Whisky

A Southern Comfort 2008 áprilisában, májusában alakult a felvidéki Nagykaposon. Elmondásuk szerint: - „Azzal a közös elhatározással hoztuk létre a bandát, hogy végre olyan zenét játszhassunk, ami igazán közel áll a szívünkhöz.”  A banda minden tagja nagyon fiatalon kezdte a zenélést különféle helyi zenekarokban. A zenei ízlésük eléggé eltérő mindenki más zenét hallgat a rockon belül. Ennek ellenére hamar megtalálták azt a stílust, amit mindannyian magunkénak éreznek. Ez pedig a dögös mocskos blues, rhythm’n’blues keveréke jó adag rock'n'roll, soul, és mindez whiskey ízű southern rockkal felfüstölve. Innen jött a névválasztás is. A Southern Comfort egyébként egy igazi déli pia, egy New Orleans-i whiskey neve is. 



A 2011-es paksi tehetségkutató különdíjas bandája lett és ennek eredményeként elkészült az első hivatalos videójuk, a Rázd fel a véred című nótához. 2012-ben pedig az első hivatalos ’EP-jükkel mutatkoznak be Csak lazán címmel. Az ’EP-n 5 igazi whiskyszagú, szivarfüstös blues/southern rock dalt hallható az igényesebb fajtából. Zenéjüket színesíti a manapság kevésbé használt Hammond orgona, ami kissé visszarepít gyerekkorom kedvenc hard-rock bandái dallamaihoz. Olyan jó  futamon száguldanak ki a billentyűk alól, hogy azok John Lord bácsi ujjai alatt is füstölnének.  Fergeteges kocsmai zongora futammal indul a Rázd fel a véred című nyitó dal. Bluesos hatásaival, feszes rockos gitárjával igazi kocsma hangulatot hoz elő. Látni a füstöt a poharakban dupla whisky, táncos lányok és züllött alakok tűnnek fel, mint egy mámoros mozi képben. Az Apró szikrában a szaggatott mocskos blues gitár, és a rekedtes ének nagyon jól kiegészítik egymást. Ez egy igazi rádió barát dal, egy kellemes ebéd mellé. Hard-rockos nyitásával és dallam világával a Mégsem fáj akár egy Deep Purple dal át irata is lehetne. Nagyon nagy feelingeje van, és a Hammond orgona nagyon szól alatta. Ugyan ezt a vonalat folytatják, az Ami kell koszos blues/rockos ritmusai. Ami szerintem a legerősebb és legkarakteresebb daluk ezen az anyagon. Zárásnak a Rázd fel a véred angol nyelvű verzióját élvezhetjük. És bizony a Shake your blood az angol nyelv miatt tagadhatatlanúl dögösebben szól az eredetijénél. 

A Southern Comfort nagyon jól ráérzett erre az Egyesült Államok déli részén született blues-ba oltott southern rock íz világra.  Úgyhogy jöhet is a folytatás! 



Tagok: Kiss Flóri – dobok, Szilvási Tibi - billentyűs hangszerek, vokál, Vajda Jancsi  - ének, basszusgitár, Binó Tibor - gitár, vokál





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése