2013. május 11., szombat

Aiwass – Az alkotó stoner remete

Aki nem ismerné Aiwass munkáit annak csak annyit mondok: URANIA. És már fejében ott zakatolnak  a  Z.I.L., a Plutonia, a Wake, vagy a Corvina témái. Igen, ő az a személy, akinek gitárjából füstölve pattannak ki ezek a kísérletező stoner/psychedelic riffek, amik egyfajta jellegzetességei is a zenéjének. 

Aiwass, Polgári nevén: Deutsch Norbert. Művész és multi-instrumentalista zeneszerző, többek közt az Urania és Whorediezel projectek létrehozója és működtetője.  Művésznevét az Aliester Crowley által megidézett szellem után ragasztották rá. Kísérletező zenei projektjeivel és egyedülálló zenei irányvonalával, filozófiájával, hangulatilag és stílusilag is megújulást vitt a Stoner/Psychedelic Rock műfajába.Zenei pályafutását 15 évesen kezdte a WLR (Witchcraft) vezette UnholyBlasphemies nevű zenekarban, ami stílusra a ’90-es évek közepén fénykorát élő thrash/death/black /doom vonalon mozgott.

Az Urania projektje mellet még keze nyoma látható, hallható a Mazarine, Whoredizel, Non Metuit Mortem, Penthalfa, Kill Me, Bloodlamb zenei projektjeiben. Ezekben a projektjeiben-zenéiben a dark ambient/noise indrustrial/tibal-on át az öngyilkos doom-ig a stoner/space/jazz elemekkel fuzionál. 


Ha meghallgatsz egy Urania albumot, majd egy másikat, egyből ráismersz sajátos gitárjátékára, és jellegzetesen egyedi témáira. Az Urania zenéjének főbb jellegzetessége egy bizonyos körkörös, ciklikusan futó riff téma, ami minden albumán visszatér. Ez egyfajta alap riff is Aiwass zenéjében, ami hol erősebben súlyosokkal megpakolva, hol pedig lágyabb csilingelő hullámokban van jelen, és ez adja meg az alkotás igazi arcát. Ezek a dallamok hajlamosak az emberben kiváltani egy merengős hangulatot, ami nálam csak esőben jön elő... igen, örökké essen!
Az Urania 2010 nyarán szublimálódott olyan összetevőkből, mint stoner/psychedelic/doom/ space/progresszív és okkult rock, a teljesség igénye nélkül. Ekkor pattantak ki az első Urania riffek gitárjából, és ezzel útjára indította új zenei projektjét, ami a műfaj jól ismert nyomvonaltól eltérve egyedi módon, saját elképzeléseit megvalósítva haladt. Aiwass mint alkotó inkább a zeneszerzésre, és a zene minőségére törekszik, semmint a koncertezésre. A zenéjét ő írja, és ő is játssza fel az utolsó hangokig, valamint a felvételek és keverés teljes egészét is ő végzi… a szerző tudatos felelősségével. 



Aiwass másik kimagasló projektje a húzós, füstösen benzin szagú acid/stoner világú WHOREDIZEL ami az Urania mellett párhuzamban fút. A Whoredizel zenei világában hatalmas utazások vannak a stiluson belül, amire igazán nem is lehet stílusbélyeget sütni. Hagyományosabb, de szintén experimentális acid/stoner rock hozzáállással a Whoredizel zenei alapjaiban megtalálhatóak a hagyományos doom, valamint a space rock elemeivel átszőtt jazz futamok játékossága, amiknek feszes iramot adnak a pattogósan lüktető stoner rock témák.


Elkanyarodva stoner zenéitől a 2005 óta létező NON METUTIT MORTEM zenei projektje egyfajta experimentalis-atmoszférikus mély doomos zenét helyez előtérben, ami engem egy kicsit a norvég 3rd. Mortal Coil zenei világára emlékeztet. Koszos dermesztő hangoknak, károgós énekeknek és suttogásoknak van némi ambient hatásokkal átszőtt utópisztikus-futurisztikus hangulatvilága.

A MAZARINE projektje sötét lüktetésű depressziós hangulatú funeral suicide doom zene. Albumai nyomasztó neurotikus hangulatát csak még jobban kiemeli a hörgős és kántálós ének, ami egyfajta borongós fátyolt terít ránk. Saját neve alatt futó AIWASS projektjében a dark tempók mellé visszalopják magukat a stoner és a ’70-es évek space hatásai. A zenéjét halva felötlik bennem a The Fields Of Nephilim neve ami talán hatással lehetett rá. Ugyan is ezt a fajta jellegzetesen csengő gitárhangot  csak náluk hallottam eddig.





A PENTHALFA stílusilag teljesen más érából merít. Egyfajta noise-indistrial és a trip-hop keveréke. Míg az UFORIA egy lendületes, lüktető ipari instrumentál noies metál. Abszolult kísérleti zene mindenféle trend tényező és elvárástól mentesen. A KILL ME és a BLOODLAM projektjeinek fagyos  hatású, őrlő malomként járatott rideg industral/amient zenevilága simán beférne a svájci Cold Meat Industry Record anyagai közzé. Kísérletező elektronikus hangok mellet épp úgy előtérbe kerülnek a pszichedelikus, instrumentális rock tételek mint a transzcendentális, mélyen átélt spirituális tribal, amibient folk, jazz hatások.

Aiwasa nagyon kreatív ember és biztosra veszem, hogy nem egy átlagember gondolataival szemléli a körülötte zajló, sodródó világot! Blogja bejegyzéseit olvasva igen filozofikus egyének tűnik, és úgy gondolom, hogy a zenéjében találta meg az Én igazi önmegvalósítását.



Aiwass albumai:  

Urania

My Wife? Yes. My Dog? Maybe. My Dodge? NEVER! (demo 2010)
Carpathian Woodoo (2011)
Benediction I. (2012)
Benediction II. (2012)

Resurrection 'EP (2013)
Drive (2013)
Neptune (2014)

Whorediezel


  Demo (2010)
Like The Birds 'EP (2010)
Whorediezel (2011)
Wol. 2. (2012)
  3. (2012)


Urania & Whoredizel

Antholigy 2010-2014 "The Box 8 CD"
 

Non Metuit Mortem

...Qui Scit Contemnere Vitam (2005)
Ruckle Stripe (2006)
Melancholy (2007)
Introvert (2008)
Dream Long Dead (2009)
InSane (2010)
Nausea In Love (2011)

Penthalfa


I. (2009)
Secondbeta (2010)
Suspiria 'EP (2011)

Uforia


Perpetua (2011)
Fleshgod (2013)

Kill Me

Dream Long Dead (2009-2011)
Geisterstadt (2011)
Shamans Garden (2012)
Swansong (2013)
 
Mazarine 


Millenium Darkness (2011)
Till Death Unites Forever Enfolded In Blinding Lights (2011-2012)
Without You (2012)

Bloodlamb

Bloodblamb (2012)

Aiwass - 77








 


1 megjegyzés: